Mindent az ügyfélért- Párkányos bravúrok
Legyen szó rendelésről, egyedi kérésekről, szállításról, igyekszünk mindent megtenni annak érdekében, hogy ügyfeleink elégedettek legyenek és a kőpárkányok boldog tulajdonosaivá váljanak.

Vízorrvágás utólag
Egyik kedves ügyfelünk elfelejtett a párkányra vízorrt vágatni. Ráadásul a párkányt már beépítették a színezés miatt, ezért nem tudták, mitévők legyenek.
Ezért letakartuk a falat és állványon fekve bevágtuk a vízorrt a helyszínen.

Csiszolás a helyszínen
Ügyfelünk a teraszon lévő párkány jól látható felét szerette volna megcsiszolni a szebb összhatás érdekében. Ezért kimentünk a helyszínre és megcsiszoltuk számára a párkányt.

Elfelejtett párkány
Olyan eset is előfordult már, hogy ügyfelünk véletlenül elszámolta magát és kevesebb párkányt rendelt. Ekkor is gyorsan reagáltunk és kedvezményesebb áron szállítottuk ki neki a plusz párkányt. De olyanra is volt már példa, hogy elpostáztuk a segédanyagokat.

Szerszámosláda az autóban
Mivel olykor szembesülünk kihívásokkal, ezért úgy döntöttünk, hogy a párkányszállító autónkba szerszámosládát rakunk, amiben javító, tömítő, impregnálószer is található, tehát ha szükséges, akkor a futárunk is tud segíteni a felmerülő esetek kapcsán.