Minőségi kőpárkány

Ezért időtálló, tökéletes befektetés a kőpárkány!

Ki ne szeretne időtálló terméket? Élethosszig tartó befektetést? Mégis a párkánypiac tele van olyan „portékákkal”, amelyek idő előtt felmondják a szolgálatot. Ugyanis sok párkány elveszti a színét, eredeti formáját, sőt, olyan gyászos elváltozásoknak lehetünk szemtanúi, amitől legszívesebben sírva fakadnánk.

Persze, jönnek azok a jogosnak tűnő felvetések: nincs pénz minőségre, a lényeg, hogy legyen ott valami az ablak alatt, ha 10 évig bírja, már jók vagyunk.

A párkánykérdés azonban nem olyan, amit egyetlen kézlegyintéssel el lehetne intézni. A párkányvásárlás nem arról szól, hogy tudjuk le hamar, aztán kész.

A párkányvásárlás pszichológiája

De a miérthez kapcsolódhat az is, hogy milyen elvárásaink vannak a párkánnyal szemben.

Először is azt érdemes fontolóra venni, hogy miért akarunk párkányt venni. Új házat épülünk? Esetleg ki kell cserélni a nyílászárókat és gondolni kell a párkányokra is?

Szeretnénk, hogy kifogástalan legyen a megjelenése? Olyan, ami illeszkedik a lábazathoz, a ház egészéhez, netán az utca környezetéhez?

Vagy inkább a hasznossági szempontok játszanak szerepet?

Lényeges az, hogy időtálló legyen? Hogy az időjárási körülmények ne tudják befolyásolni a megjelenését?

Vagy az is szempont, hogy könnyen tisztítható legyen?

Amikor párkányt választ

A fenti kérdések tisztázása elengedhetetlen a megfelelő párkányok kiválasztása előtt.

Itt nem lehet időt spórolni azon, hogy autóba pattanunk és megvesszük az első és legolcsóbb párkányt, amit meglátunk.

Ahogy az ablakra, ajtóra és egyéb kiegészítőre időt szánunk, úgy elképesztően fontos, hogy a párkányra is jusson elég idő.

Mi a kőpárkányokat helyezzük a középpontba, azt is elmondjuk (illetve leírjuk) hogy miért!

Amiért bízunk a kőpárkányokban

Mert természetesek.

Emberekben is azokat tartjuk egyenesnek, akik magukat adják, nem színészkednek, nem akarják megjátszani magukat.

Nos, a kőpárkányok is ilyenek. Természetes kőből származnak, ezáltal olyan különleges minőséget mutatnak, amellyel egyetlen gyártott anyag sem tudja felvenni a versenyt.

Így növelik pompásan az ingatlan értékét.

Honnan érkezik ez a pompás természetes anyag?

India, Kína, Németország, Olaszország… Innen jutnak el a természetes kövek Magyarországra, amelyeket aztán méretre vágunk, csiszolunk, megmunkálunk, csomagolunk, szállítunk.

Tartósság, hosszú élettartam, kőpárkány

Az időjárás- és a tűzállóság alapkövetelmény, sőt, egyes típusok még karc-és kopásállóak is.

A gránitnál a tartósság a különleges szilárdságból is fakad, ráadásul a vegyi hatásoknak, nedvességnek vagy az ablakból kicsapódó párának is nagyszerűen ellenáll.

Sőt, például a gránitnak (de a mészkőnek és a márványnak) az erős napsugárzás meg sem kottyan.

Itt nem fordulhat az elő, mint pl. műanyag párkánynál, hogy a nap ráégeti a koszt, amit aztán lehetetlen megtisztítani.

És ha már tisztaság!

Beltéri kőpárkány
Belső könyöklőként is gyönyörű a természetes kő.

A kőpárkányos tisztítás aduásza

A kőpárkányokat pofonegyszerű karbantartani.

Ott van az „aduász”, amiről évenként kell gondoskodnunk, amivel a legtöbb jót tehetjük az ablakpárkányunkkal.

Ez az impregnálás, amely csupán pár perces művelet után garantálja azt, hogy hosszú ideig ragyogjon eredeti fényében a kőpárkány.

Ez a gránitnál elegendő tisztítási feladat, de a márvány és a mészkő párkányoknál is, azonban ezek az anyagok szerkezetükből adódóan sokkal sérülékenyebbek, érzékenyebbek, mint a gránit. Nem szabad savas tisztítószerekkel (Hypo, Domestos) takarítani őket, inkább a tiszta víz használata javasolt.

Kőpárkányos hatékonyság és védelem

Amikor hozzánk kerülnek a masszív kőtáblák, akkor a méretre vágás után olyan alapfunkciókat „teszünk” a kőre, ami miatt nagyszerűen ellátja a feladatát.

Ilyen a közel 1 centiméteres dőlésszög és csepegtető él. Utóbbi pompás megoldás a víz elvezetéséhez, hiszen segít távol tartani a nedvességet.

Ráadásul a párkány beépítését követően figyelni kell az esetleges rések vízszigetelő szilikon tömítőanyaggal történő kitöltésére is.

Kőpárkányos összegzés – avagy miért is tökéletes választás a kőpárkány?

Mivel természetes kő, ezért ez már „alapbiztosíték” arra, hogy hosszú távon ragyogó szolgálatot tegyen Önnek.

A ragyogásról pedig az impregnálás gondoskodhat, amit évi egyszer érdemes megtenni.

Az időjárási körülmények pedig nem fognak ki a kőpárkányon. Megtartják a formájukat és az eredeti pazar megjelenésüket. Nem púposodnak, nem vetemednek, nem töredeznek.

Ezek a tulajdonságok tehát hosszú élettartamot és felülmúlhatatlan előnyt, értéket nyújtanak más párkánytípusokkal szemben a kőpárkány javára.

Kőpárkány és némi ráadás

Olyan kőpárkányokat nyújtunk, amelyek mindegyike megfelel minden törvényi és minőségi elvárásnak.

Csak kifogástalan állapotú alapanyagokból dolgozunk.

Különleges kőfaragó üzemünkben (Sárokon) egyedi méretű kőpárkányokat készítünk, amit a lakossági ügyfeleinknek és a viszonteladóinknak is örömmel kínálunk.

Keresse fel webáruházunkat, ahol gránit, márvány, mészkő párkányaink széles választékát találja!

Walter József - Párkányos Kőpárkány Webáruház

További segítségre van szüksége?
Hívjon minket a +36 30 277 8210 telefonszámon vagy írjon az info@parkanyos.hu e-mail címre!

Megosztom az oldalt

Áprilisi akció!

Válassza prémium minőségű, természetes szépségű Brown Star gránit párkányainkat és 5% árengedménnyel kedveskedünk Önnek!

Nekünk fontos a véleménye!

Töltse ki a kérdőívünket, válaszaiért cserébe kuponkódot kap, amit ajándék egyedi törlőkendőre használhat fel.

0
Kosár
  • A kosara jelenleg üres.