Párkányos

Kell egy Párkányos csapat – Céges szárnyalás, és ami mögötte van

Megosztom az oldalt

Amikor 1971-ben id. Walter József elkezdte a vállalkozását, akkor még csak kezdetleges eszközökkel, munkatársak nélkül dolgozott. Jelenleg a legkorszerűbb gépekkel tevékenykedünk, ötvennél is több munkatárssal. Mi kellett ahhoz, hogy a hosszú évtizedek során ekkora átalakuláson, fejlődésen menjünk keresztül? Ezt fogjuk most bemutatni.

Kell egy csapat.

Az örök klasszikus mondás a Walter Kft.-re is igaz.

És persze olyan értékek kellenek hozzá, amitől minden szervezet hatalmasat léphet előre.

Nemcsak szakmailag, pénzügyileg, hanem emberileg is.

Ezeket az értékeket fogjuk most bemutatni.

Nyitni az új felé

A hosszú évtizedek tapasztalatai azt mutatják, hogy érdemes követni az újdonságokat. A korszerű, automatizált gépek nélkül ugyanis elvesznénk.

Nem tudnánk az egyik védjegyünknek számító vállalást sem tenni, hogy akár 6 órán belül is elkészítjük a kőpárkányokat.

Csak modern technológiával tudunk precízen, egyedi méretű párkányokat gyártani.

Itt Dale Carnegie, az egykori acélmágnás életútja is követendő példa, ugyanis ő volt az, aki úgy tudott folyamatosan előrehaladni, hogy beruházott a legkorszerűbb gépekre, technikára.

Az élet pedig visszaigazolja ezt a szemléletet. Ugyanis volt olyan megbízásunk, amit annak köszönhettünk, hogy rendelkeztünk a megfelelő gépekkel.

Ami a fejben kezdődik…

Az bizony a gyakorlatban végződik.

Van egy lépés, ami nélkül nem kezdődhet el semmilyen projekt.

Ami nélkül elképzelhetetlen a megvalósítás.

Ez pedig a terv.

De lépjünk hátra még egyet.

A gondolat és elképzelés szükségeltetik a nagy tervek megvalósításához.

Ilyen volt az 1999-ben megépült 550 m2-es alapterületű kőfaragó üzemünk. Ennek az épületnek már megvolt a terve fejben, sőt az is, hogy milyen ütemben akarjuk felépíteni.

Munka, munka, munka

Persze, lehetne még szépíteni a történetünket és megmutatni újabb meghatározó epizódokat, de a lényeg nélkül tényleg nem tudnánk egyről a kettőre jutni.

A lényeg pedig a beletett munka.

Ez olyan, mint az olimpiai sportoló esete. Ha nincs megfelelő edzésmunka, akkor szerepelhet bármilyen megnyerően a közösségi médiában, felmagasztaló cikkek ezrei is születhetnek róla, akkor sem fog komoly eredményeket felmutatni.

A semmiből ugyanis senki sem lesz sikeres, ahhoz belefektetett energia szükségeltetik. A fent említett csarnok például úgy készülhetett el időben, hogy éjjel-nappal dolgoztunk érte.

Persze, az sem mindegy, hogy milyen sikerről van szó.

Ügyeskedéssel, „furcsa” lépésekkel elért sikerről?

Vagy egy másikról? Egy sokkal nehezebbről?

Mi az utóbbit választjuk.

Ezt az utat járja a Párkányos

A tiszta utat.

Ami mentes mások átvágásától, a számokkal való trükközésektől.

Ezért figyelünk oda az engedélyekre. Ezért tartjuk fontosnak, hogy minden dokumentum rendben legyen a cég háza táján.

Így állunk a munkatársainkhoz

A megbecsülést tartjuk szem előtt.

A munkatársak a vállalkozás motorjai, ezért rájuk kell leginkább vigyázni, őket kell legjobban megbecsülni.

Egy olyan szervezet halálra van ítélve, ahol csak acsarkodások vannak egymás ellen szemtől szemben és főleg egymás háta mögött.

Ezért a tisztelet és az odafigyelés kulcsszavak nálunk.

És persze a másik ötleteinek meghallgatása.

Csak az tud önálló lenni, aki ehhez teret kap. Csak az érezheti jól magát egy munkahelyen, akinek ezt lehetővé teszik.

A legmodernebb gépekkel dolgozunk

Akiket szolgálunk

Sok-sok ügyféllel kerülünk napi kapcsolatba.

Hatalmas horderővel bír, hogyan bánunk a hozzánk forduló emberekkel, érdeklődőkkel, megrendelőkkel, üzleti partnereinkkel.

Számunkra minden ember egyforma.

Nem számít, hogy gyalog, Trabanttal vagy éppen egy Mercedesszel érkezik valaki, ugyanazt a bánásmódot, törődést, emberséget fogja megkapni tőlünk.

Ami még magasabbra repíti a Párkányost

Ez a képzés, tanulás.

A cég fejlesztése.

Vannak olyan területek az életben, amit akár saját kútfőből is meg lehet oldani, de olyan is, amihez segítségre van szükség.

A cég fejlesztése ebből a szempontból egy magas hegy megmászását is jelentheti.

Önerőből is biztosan tudnánk növekedni, előrehaladni, de akkor valószínűleg sokkal több ideig tartana a „mászás” és lehet, hogy el is tévednénk út közben.

Ezért is célszerű külső szakember, mentor segítségét igénybe venni, aki a szakmájának nagymestere. Mi például egy szervezetfejlesztő trénerrel dolgozunk együtt, hogy a kitűzött terveket meg tudjuk valósítani.

Nyitva a világ kapuja a Párkányos előtt is

A képzés mellett elengedhetetlen a kapcsolatépítés, a tapasztalatok megosztása, a másiktól való tanulás.

Számunkra tényleg nyitva a világ kapuja, ugyanis előszeretettel látogatunk külföldre, főleg Olaszországba, a világkiállításon való részvétel és anyagrendelés miatt.

Lenyűgöző látni testközelből, hogy mi kell ahhoz, hogy mi is az élvonalban lehessünk a természetes kövekkel való munkát tekintve.

Egyáltalán nem szégyen a jobbtól tanulni, mert csak így lehet fejlődni.

Ami pedig mindig emeli a Párkányost

Megint a munkatársakhoz nyúlunk vissza.

Az ő lojalitásukra, összefogásukra, csapatmunkájukra.

Vannak olyan kollégáink, akik már 25-30 éve nálunk dolgoznak.

Olyan stabil hátország ők, akik ugyanazokért a célokért munkálkodnak és mindenben lehet rájuk számítani.

Ez minden munkatársra igaz, ugyanis tudjuk jól, ha egyfele lapátolunk, akkor nagy dolgok véghezvitelére lehetünk képesek.

Párkányos összegzés

A közösség ereje, szakértelme, odaadása mellett szükség van a nyitottságra, tiszta tervekre, elhivatottságra, munkára, egymás megbecsülésére, becsületességre, mentorra, képzésre és kapcsolatépítésre is.

Ezek az értékek tartanak minket mozgásban, ezek repítenek, ezek miatt tudunk egyre nagyobbat fejlődni és megvalósítani olyan célokat, amik kezdetben még csak a fejünkben léteznek.

Amennyiben szeretné megismerni cégünket, életre szóló kőpárkányainkat, keressen bennünket bátran!

További segítségre van szüksége?

Hívjon minket a +36 30 277 8210 telefonszámon vagy írjon az info@parkanyos.hu e-mail címre!

További bejegyzéseink

Visszahívást kérek!

Visszahívás
0
Kosár
  • No products in the cart.