A kültéri ablakpárkány beépítésekor joggal várja el mindenki, hogy a kezdeti csillogás, kifogástalan megjelenés hosszú évek múlva is tetten érhető legyen. Sok párkány ennek ellenére bizonyos idő után siralmasan fest, vonzó külsejét kikezdik a különböző szennyeződések, az időjárási viszontagságok. Mutatjuk a megfelelő ápolás útját!
Mintha a kültéri ablakpárkány tulajdonosai egy emberként fogalmaznák meg kívánságukat:
Legyen öröm ránézni 20-30 év múlva is az ablakpárkányra.
Nem véletlen ez az óhaj, hiszen sok kültéri ablakpárkány pár év múlva már megváltoztatja formáját, színét, kezdeti kinézetét.
A reakció pedig ilyenkor mindig ugyanaz: az idegesség, düh és a csalódás keveréke.
Valaki azon kesereg, hogy miért nem jutott eszébe sokkal előbb, hogy megfelelően tisztítsa a párkányát.
Valaki csak csüggedten veszi tudomásul, hogy ezen már úgy sem tud javítani.
Valaki pedig legközelebb kétszer is meggondolja, hogy milyen párkányt vásárol.
Ejtsünk először az utóbbiról szót!
Amikor az időjárás és az évek hatása a kültéri ablakpárkány „életében” is megjelenik
A fából készült párkányok vonzó megjelenést mutatnak, azonban az évek során megváltoztatják a külsőjüket. Mivel hajlamosak a repedésre, vetemedésre, ezért alakjuk bizonyos változáson esik át, a csapadék miatt eredeti színük is tovatűnik.
Mit eredményez a kültéri ablakpárkány formájának megváltozása?
Gyenge lesz az ablakhoz való illeszkedés, ami a szigetelésben is komoly károkat okozhat. Sőt, a szennyeződések is könnyedén megülhetnek rajta.
A műanyag ablakpárkányoknak pl. az UV-sugarak okozhatnak fájdalmas alakváltozást.
A fémből (réz, cink, bádog) készült párkányok is bizonyos idő elteltével vetemedni kezdenek, ápolásuk szinte lehetetlen kategória lesz, a magabiztos szigetelés pedig megszűnik.
A rézből és a bádogból készült párkányokat alaposan kikezdi az idő vasfoga és megjelenik az esztétikailag nem túl előnyös korhadás.
A kültéri ablakpárkány esetén éppen ezért rendkívül lényeges az alapanyag.
Kültéri ablakpárkány, amely kiállja az idők próbáját- Évszázadok referenciája
Kőpárkány.
Naná, hogy mi erre tesszük le a voksunkat, ugyanakkor tudjuk, hogy más ablakpárkány fajták is szépen mutathatnak és minőségüket tekintve is meggyőzőnek tűnhetnek.
Bízunk az évszázados referenciában.
Abban az alapanyagban, amely többek között Michelangelo világhírű munkáit (Pl. Dávid-szobor) is segítette, elég csak a carrarai márványra gondolni.
Vagy a gránit ablakpárkány és a mészkő ablakpárkány felületére, amely gondos ápolással egy életen át őrzi magával ragadó megjelenését.
A kő ablakpárkány hiába „találkozik” olyan időjárási viszontagságokkal, mint az erős napsugárzás, eső, hó, mindezek ellenére is megőrzi színét és megjelenését.
Az alapanyagot (amely lehet gránit, mészkő, márvány) természeti erők alakítják, ezért a párkányon kívül szobor, sírkő, lépcsőelem stb. formájában is megállja a helyét.
Elég csak megnézni a temetőben látható sírköveket, amelyek nagyszerűen kiállják az idők próbáját.
A kőpárkány nemcsak szép és a házat eleganciával ruházza fel, hanem a szigetelést is segíti, mivel stabilan tartja a formáját.
A kültéri ablakpárkány ápolásának tiltólistája
Bizony, előfordul az a szomorú jelenség, amikor a háztulajdonos a makacs szennyeződést dilettáns módon igyekszik eltávolítani.
Érdes felületű szivaccsal „támad”, sőt a repertoárjába felveszi a kefét is.
Mit eredményez ez?
A fényes, ragyogó felület „megadja magát”, alaposan megkopik.
A másik gyakori hozzáállás az, amikor nem foglalkoznak különböző szennyeződésekkel, mondván a kőpárkány úgy is strapabíró, nincs szükség az odafigyelésre, a vegyi és egyéb szennyeződések elkerülésére.
Pedig a különböző szennyeződések alaposan elronthatják az addig kifogástalan „párkányösszképet”.
Párkányápolási kisokos
Azért, hogy minél tovább szolgálják otthonunk ablakait a kőpárkányok, az ingatlan gyönyörű díszeként pompázhassanak, és hogy a felületük fényes maradjon, szükség van olyan precíz ápolásra, aminek köszönhetően egy életen át gyönyörködhetünk a párkányainkban.
Nagy jelentősége van annak, hogy milyen alapanyagról beszélünk pontosan. Mert egyáltalán nem mindegy, hogy gránit ablakpárkány vagy mészkő ablakpárkány van a birtokunkban.
A gránit ablakpárkány ápolása
A gránit ablakpárkány vagy könyöklő kiváló fizikai paraméterekkel rendelkezik, ami miatt nincs szükség extra ápolásra.
Mégis (az összes kőpárkányfajta esetében célravezető) az impregnálás lehet a megfelelő tisztítása kulcsa, hiszen a segítségével az összes bosszantó szennyeződés, festék, olajos anyag eltávolítható a kőpárkány felületéről.
Így eredményesen meggátolható a káros vagy szennyező anyagok beszívódása, az elszíneződés és a foltosodás.
Kerülni kell a párkányon a gyertya vagy a zsiradék tárolását, ugyanis ezek a szennyeződések alaposan megfoghatják a felső réteget.
A gránit időtálláságát mi sem bizonyítja jobban, mint pl. egy obeliszk a temetőben, amely nem 20-30 évet, hanem több évszázadot is átvészel úgy, hogy megőrzi határozott megjelenését.
A gránit ablakpárkány masszív, rideg alapanyaggal rendelkezik, mégis az erős mechanikai behatásokat kerülni kell.
Mik ezek a mechanikai behatások?
- különböző tárgyak húzása a felületen
- hirtelen hőhatások
- nehéz tárgyak ütődése
- éles eszközök felülettel történő érintkezése
Ezek a behatások ugyanis az anyagban egy idő után nem kívánt törést, repedést, karcolást okozhatnak.
Az impregnálás mellett a gránit ablakpárkány ápolását puha, száraz vagy akár langyos, mosogatószeres vízzel átitatott ronggyal valósíthatjuk meg.
A márvány és a mészkő ablakpárkány ápolása
A márvány és a mészkő szerkezetéből adódóan jóval sérülékenyebb, mint a gránit.
Az alapanyag érzékeny a savra és a lúgra és már a gránitnál is megemlített mechanikai behatásokra, mint pl. az ütés vagy az éles eszközökkel való érintkezés.
Éppen ezért figyelni kell arra, hogy a kőpárkányokat ne tisztítsuk savas takarítószerekkel (Hypo, Domestos) és kerülendőek az egyéb klórtartalmú anyagok is.
Ahhoz, hogy a bosszantó foltosodást elkerüljük, el kell távolítani minél előbb a márvány és a mészkő ablakpárkányról az esetlegesen rájuk kerülő zsiradékot, vörösbort vagy kávét, hiszen a két alapanyagnak magas a nedvszívó képessége.
Ezért az impregnálószerek jelenthetik a legkézenfekvőbb, legbiztosabb tisztítási módot.
Kőpárkány, amely meghálálja a törődést – Kültéri ablakpárkány ápolása
Emlékszik még a cikk elején megfogalmazott vágyra, kívánságra?
Hogy örömmel lehessen ránézni az ablakpárkányra 20-30 év múlva is.
Ez a vágy, cél könnyen realitás lehet, ha odafigyel a kőpárkány ápolására.
Az évenkénti impregnálással ugyanis nemcsak 20-30 évig lehet szemet gyönyörködtető a kőpárkány felülete, hanem akár sokkal tovább is.
Ezzel az odafigyeléssel pedig biztos lehet benne, hogy a párkány meghálálja a törődést, mégpedig úgy, hogy ezért cserébe minimális, de odafigyelő tisztítást „kér”.
Az időtállóságért, kifogástalan megjelenésért tehát Ön is sokat tehet, ugyanakkor a megfelelő ablakpárkány és a könyöklő kiválasztása kulcsfontosságú tényező, hiszen egy párkányt nem pár évre, hanem akár egy életre is választ.
Legyen szó gránitból, márványból, mészkőből vagy technikai kőből készült párkányról, a helyes ápolásnak köszönhetően megmarad a vonzó külső, ami az otthonnak olyan pluszt ad, ami a családtagok, a vendégek és a járókelők számára is üdítő látvány lehet.
Ha szeretne időtálló és gyönyörű kőpárkányt, állunk rendelkezésére, keressen minket bátran!