Mountain Pink gránit ablakpárkány

Mi a párkány feladata?

Egy minőségi párkány már ránézésre is ontja magából a magabiztosságot, az eleganciát.

Ezek a tulajdonságok nem a véletlen művei. 

Gondos kezek munkáját dicsérik és olyan elnyűhetetlen alapanyagból jönnek létre a kőpárkányok, amelyekkel életre szóló történet veheti kezdetét azok számára, akik megvásárolják őket.

Sőt, sok-sok generációt kiszolgálnak.

Ebben az írásban arról is lerántjuk a leplet, hogy milyen feladatai vannak a kőpárkánynak.

Mik azok a jellegzetességei, amelyek megkülönböztetik a többi anyagtól.

Sőt, megnézzük azt is, hogy honnan szerzik be a kőpárkányok alapanyagát, miért érdemes megvásárolni őket, mitől nevezhetők csúcskategóriásnak.

Mit tudsz, kedves kőpárkány?

A leginkább ismert tulajdonsága a kőpárkánynak az maga a szépsége.

Hiszen szinte öltözteti az ablakot, az épületet.

Díszbe borítja a kilátást, a háznak olyan gyönyörű funkciót ad, ami egyszerre áraszt nyugalmat és határozottságot.

Na, de érdemes szót ejteni a kőpárkány másik, kevésbé ismert jellemvonásáról!

Kőpárkányos praktikum

A párkányok egyértelmű feladata, hogy a függőleges falazatot megvédjék a csapadék káros következményeitől.

Főleg annak tükrében lényeges ez a tulajdonság, hogy az ablak beépítésekor a nyílás alsó részén egy olyan kis rész keletkezik, ahol bizony megállhat a víz.

És mivel a csapadék, ha nem tud elfolyni, akkor vajon hol szívódik fel?

Persze, hogy a falban.

Ezt nevezi a szaknyelv lappangó nedvességnek.

Ami a hideg, téli időjárás beköszöntével fogja éreztetni igazán pusztító hatását.

Ugyanis a falban maradt nedvesség megfagy, ami azt eredményezi, hogy a fal károsodik, sőt, tönkre is mehet könnyedén.

És ez hatalmas probléma!

A kőpárkánynak pedig egyszerű kihívás.

A minőségi párkány beltérre is használható

Mit teszel, kedves kőpárkány?

A legfontosabb feladata a kőpárkánynak tehát: elvezetni a vizet az ablaktól.

Ezért a kőpárkány felhelyezésekor a következőkre kell figyelni:

–          hosszan előre kell nyújtani

–          hosszan be kell nyújtani oldalra

–          nagy dőlést kell adni neki

Hogy miért?

Annak érdekében, hogy a csapadék gyorsan el tudjon folyni.

Sőt, hogy ne tudjon beszivárogni az épület belső terébe. Főleg akkor, ha a valami miatt nem jó ott a szigetelés.

És ahogy kint, úgy a házon belül is érdemes kőpárkányt választani.

A kőpárkány benti élete

Ugyan a házon belül nem fenyeget a csapadék, a nedvesség (persze egy kiborított ásványvizes palack tudna azért mesélni), mégis fontos odafigyelni, milyen anyagot választunk.

A könyöklőknek két fontos dologtól kell megvédenie a falazat belső oldalát:

1.      a belső páratartalom miatti páralecsapódástól

2.      a belső könyöklőre elhelyezett virágok locsolásánál az esetlegesen lecsöppenő víztől

Az elvárás pedig a belső könyöklővel szemben is az, hogy könnyen tisztítható legyen.

És ha már itt tartunk…

Kültéri párkány egy épületen

Hogy ragyogj, kedves kőpárkány?

A márványt érdemes dörzsi szivaccsal megtisztítani, míg a gránitot egy puha ronggyal kell letörölni.

Tehát a kőpárkányok könnyedén tisztíthatóak.

Ajánlott felületkezelés számukra az évi egyszeri impregnálás. Ennek köszönhetően a kőpárkányok nem veszítik el a színüket és a rettegett foltosodásnak is ellenállnak.

A többi párkányfajtánál már más a helyzet.

Vegyük csak a fémből, fából vagy a műanyagból készült párkányokat!

Az évek során fokozatosan vesztik el a minőségüket.

A műanyagra pl. ráégeti a koszt a nap, míg a fába rendkívül könnyedén beleül a szennyeződés.

A kőpárkánynál ilyen problémák nem fordulnak elő.

Minek köszönhető ez?

A minőségi alapanyagnak.

Honnan érkezik a kőpárkány?

Főként Olaszországból, Törökországból, Németországból, de Brazíliából, Kanadából és Afrikából is be lehet szerezni.

Magyarországon nem található gránit, de pl. Tardos a kiváló vörösmárványáról is nevezetes.

A minőségi alapanyag pedig előrevetíti a következő lényeges tulajdonságot:

Az időtállóság mintaképe: a kőpárkány

Nem véletlen a 20-30 éves garancia a kőpárkányokra.

Ez lehetne akár 100 év is, ugyanis sok-sok generáció megbízható kiszolgálója a kőpárkány.

Remekül ellenáll az évszakok viszontagságainak, tehát nemcsak szép, hasznos, hanem időtálló is.

Mit nyer, aki kőpárkányt vásárol?

Olyan értékeket és előnyöket, amivel más párkányfajta nem rendelkezik.

Elég csak kiindulni a kőpárkány feladataiból, hiszen onnantól, hogy a házat díszíti egy minőségi kőpárkány, nem kell tartani pl. a csapadéktól.

Párkánnyal ellátott épületek

Mi szól tehát a kőpárkány mellett?

–          Megvédi a ház falazatát a beszivárgó nedvességtől és csapadéktól.

–          Megőrzi az ingatlan falainak állapotát, megelőzi a vizesedést.

–          Időtálló és természetes alapanyag.

–          A széles színválasztéknak köszönhetően minden otthonhoz kiválóan passzol.

–          Könnyedén tisztítható, az impregnálásnak köszönhetően nem veszti el a színét, ellenáll a foltosodásnak.

–          Nem veszti el a formáját, a többi anyaggal ellentétben nem vetemedik.

Ha tehát minőségi kőpárkányt szeretne otthonába, és élvezni szeretné a fent említett előnyöket, keressen minket bátran, széles és minőségi kínálattal várjuk!

Walter József - Párkányos Kőpárkány Webáruház

További segítségre van szüksége?
Hívjon minket a +36 30 277 8210 telefonszámon vagy írjon az info@parkanyos.hu e-mail címre!

Megosztom az oldalt

Áprilisi akció!

Válassza prémium minőségű, természetes szépségű Brown Star gránit párkányainkat és 5% árengedménnyel kedveskedünk Önnek!

Nekünk fontos a véleménye!

Töltse ki a kérdőívünket, válaszaiért cserébe kuponkódot kap, amit ajándék egyedi törlőkendőre használhat fel.

0
Kosár
  • A kosara jelenleg üres.