10-ből 9 ember nem gondol rá, sőt még a kőművesek jelentős része sem tartja fontosnak. Egy olyan pofonegyszerű megoldást fogunk ebben a cikkben bemutatni, amellyel nemcsak az ablakpárkányát tudja tökéletesen beépíteni, hanem a magas fűtésszámlától is megkímélheti magát, aminek köszönhetően komoly összegeket takaríthat meg. Mindössze 5 perces munkával olyan dühítő jelenséget akadályozhat meg, amit úgy nevezünk, hogy hőhíd. A megoldást pedig hézagzáró szalagnak hívják, amiről ez a cikkünk is szól.
Mielőtt még a hézagzáró szalagra terelődne szó, kezdjük az egyik kulcskérdéssel:
Mi az a hőhíd?
Ez a gyenge szigetelés következménye. Ugyanis az ablak alatt keletkező hézagon, a fal bizonyos pontjain a kinti hideg vagy meleg érintkezik a belső levegő hőmérsékletével. Így nagymértékű hőcserélés, párakicsapódás jön létre. Majd megjelenik a rettegett nedvesedés, ami által a falak penészesek lesznek, ami elképesztően egészségtelen.
Sőt, a kialakuló rés tönkreteszi az amúgy is gyenge szigetelést, ami miatt a fűtésszámla is alaposan megemelkedik. Na de hogy kerül a hézagzáró szalag a történetbe?
A keserű tapasztalat, ami a hézagzáró szalagos megoldáshoz vezetett
Amikor nem használtuk a hézagzáró szalagot az ablakpárkány beépítésénél, a következő jelenségre lettünk figyelmesek: egy apró hézagon keresztül folyton beszivárgott a víz. Az eső ugyanis mindig könnyen utat talál magának, így volt ez ebben az esetben is, a nedvesség mindig befolyt a belső részbe.
Apró, szemtelen, kellemetlen vízfolt jelent meg tehát, ami tönkretette a friss festést, a tapéta pedig könnyedén felpörgött. Hiába nyomtunk szilikont rá, nem oldódott meg a probléma.
Ráadásul aki az ablakot beépíti, általában odanyom egy purhabot, majd két ékkel megtámasztja és ennyivel el is van intézve. Az már más kérdés, hogy ez vajon mennyit ér?
Jól sejti, semmit sem.
Ha tehát az ablak alsó része nincs megfelelően szigetelve, akkor a levegő könnyedén ki-bejárkálhat. Olyan megoldást kellett tehát találnunk, ami akár ki is tudja vezetni a hézagba esetlegesen bejutó vizet.
Amikor a megoldás az orrunk előtt van – A kreativitás diadala
Eszünkbe jutott, hogy a fürdőszoba sarokszigeteléshez használt hézagzáró szalagot érdemes lenne kipróbálni. Hiszen azt amúgy is a víz zárására alkották meg. Ugyan az ablakpárkányok beépítésére még senki sem használta, de az annál több okot jelentett, hogy tegyünk néhány kísérletet.
Ez a szalag hálós, bubis, rugalmas anyagból van, mi pedig a cél érdekében a hálós részt le szoktuk vágni, majd méretre szabjuk a párkány méretének megfelelően. Aztán felragasztjuk az ablakfogadóhoz, illetve az ablak alá.
Miért érdemes a hézagzáró szalagos megoldással élni?
Ha bárhol befolyik a víz, a hézagzáró szalag akkor is kivezeti az ablaktól, sőt az ablakkávánál így nem tud megállni a nedvesség.
Mit lehet tenni tehát a hőhíd ellen?
Két lehetősége van:
1. A párkányfogadó és a kőpárkány csatlakozásánál a hézagzáró szalagot behajtja és rögzíti szilikonnal.
2. Az ablak alatti részt kifújja purhabbal, majd rárakja a hézagzáró szalagot. Ezt követően a párkány belső élére szilikont nyom és úgy nyomja neki az ablakpárkányt a párkányfogadónak.
Ha ezeket a megoldásokat választja, akkor megakadályozza, hogy bemenjen a víz oda, ahova nem szeretné, hogy bejusson a nedvesség.
A hézagzáró szalag és a szkeptikus kőműves esete
Ugyan maradjatok már! Ezt mondta nekünk a kőműves, amikor előhozakodtunk a hézagzáró szalagos megoldással. Hiába tettük hozzá, hogy 50 éves cégként nem tehetjük meg, hogy fals információkat és megoldásokat tárjunk ügyfeleink elé.
Nem hitt nekünk, és sajnos az az ügyfelünk sem, aki hagyta magát meggyőzni a kőműves által és bizony később keserűen megtapasztalta a beázás minden súlyos következményét.
Amikor a tesztelés meggyőzött minket
Mielőtt még az ügyfeleinknél alkalmaztuk volna az egyébként hajlaterősítő szalagként is nevezett vízszigetelő eszközt, alapos tesztelésnél vetettük alá.
Locsoltuk slaggal a kőpárkányt, megnéztük, hogy viselkedik, amikor nedvességet kap. Majd visszabontottuk a párkányt és azt tapasztaltuk, hogy a hézagzáró szalagos szigetelés nem volt vizes. Akkor sem, amikor nem raktunk bele szilikont. Ezt a tesztet kétszer csináltuk meg, és mindkétszer ugyanaz lett a végeredmény, így nem is volt kérdés számunkra, hogy innentől ezt a megoldást fogjuk alkalmazni, a további tesztelés feleslegesnek bizonyult.
Kevés anyagi ráfordítással hatalmas védelem
Mindössze 20 ezer forintból (magas gumitartalmú szilikon, hézagzáró szalag) olyan magabiztos védelmet lehet létrehozni, ami egyrészt kiküszöböli az apró rések által okozott problémát, másrészt hosszú ideig megnyugtató megoldást jelent.
Azonban sajnos azt tapasztaljuk, hogy ilyen apró dolgokkal kevesen foglalkoznak. Pedig ezeken kis réseken a szél és a víz is hamar utat talál, ami ráadásul a fűtésszámlára is negatív hatással lehet.
Ezért szükséges a teljes védelemre törekedni, az ablakpárkány tökéletes szigetelésére. Aki ezt a dolgot elbagatellizálja, számíthat a fent is említett negatív következményekre.
Ön is szeretné elkerülni a kellemetlen következményeket?